„Úgy tűnik, kaptunk még némi haladékot” – Interjú Lakatos Mónika éghajlati szakértővel

We Love Budapest: Számos rejtély övezi a meteorológusok munkáját. Sokan például azt sem tudják, hogy aki kiáll a kamerák elé esténként, nemcsak műsorvezető, hanem kutatója is az időjárás-előrejelzésnek. A szakmán belül milyen területek vannak még, amiket az egyszerű civil nem is sejt?

Lakatos Mónika: Kétségkívül az előrejelzők vannak reflektorfényben, de az OMSZ nagyon sok más tevékenységet is végez. Én éghajlati szakértő vagyok, más szóval klimatológus, az Éghajlati Osztályon dolgozom – szűkebb területem a statisztikus klimatológia –, az OMSZ mérőhálózatában rögzített méréseket, megfigyeléseket elemezzük, Magyarország éghajlati állapotáról készítünk értékeléseket. Az éghajlatváltozás kapcsán különböző tendenciaelemzéseket, szélsőségelemzéseket végzünk. Az OMSZ tevékenységei közé tartozik még az előrejelzésen kívül például az automata műszerekből álló felszíni mérőhálózat és a radarhálózat működtetése. Ezeken kívül rádiószondás magaslégköri méréseket végez, levegőszennyezettségmérő-hálózat szakmai irányítását végzi az OMSZ. A mérések operatívan egy digitális adatbázisba kerülnek. Az 1950-es évek előttről túlnyomórészt papíron, klímakönyvekben tároljuk a méréseket, megfigyeléseket, de ezeket folyamatosan digitalizáljuk, így az éghajlatkutatáshoz egyre több megfigyelés elérhető már elektronikusan is. Regionális éghajlati modelleket is futtatunk, azt vizsgálva, hogy a jövőben (a század közepén, illetve a végén) hogy alakul majd az éghajlat hazánkban. És persze kiemelten fontosak az ultrarövid, rövid és középtávú, valamint hosszabb távú valószínűségi előrejelzések is. A veszélyjelzések, riasztások kiadása, a katasztrófavédelem és a lakosság tájékoztatása is az OMSZ feladata.

WLB: Mennyi a maximum időtáv, amikorra még pontos előrejelzést lehet adni?

L.M.: Ez nagyban függ az időjárási helyzettől. Ha nyáron tartósan anticiklonális helyzet alakul ki, akkor akár 7-10 napra előre is elég jól lehet előjelezni az időjárást. De ha gyors egymásutánban érinti a Kárpát-medencét az időjárási frontok sorozata, akkor az előrejelzők dolga nehezebb, csak 1-2 napra előre lehet viszonylag pontos előrejelzést készíteni, de az sem ritka, hogy fél órával egy heves zivatar kipattanása előtt sem egyértelmű még az időjárás alakulása. Egy biztos, a modellezés és a technikai háttér is sokat fejlődött, a 90-es évek elején 3-4 napra készített prognózisok pontosságával vetekszik jelenleg az egyhetesek pontossága.

WLB: Ezen a területen gyorsan fejlődik a technológia?

L.M.: A 80-as években a technikusok még kézzel rajzolták az időjárási térképeket, ma ez már teljesen automatizált. Napi egy műholdképet használtak, ehhez képest ma 5 percenként készül egy, és nagy felbontású radaradatok is 5 percenként állnak rendelkezésre. A modellek is hatalmasat fejlődtek, a kezdeti 60 km-es térbeli felbontásúval szemben most 2 és fél kilométeres időjárás-előrejelző modell is rendelkezésre áll a rövid távú előrejelzések készítéséhez. Az időlépcsőmodelltől függően jellemzően 3 órás vagy 1 órás, de ultrarövid távú előrejelzések ennél gyakrabban frissülnek. Ezeken alapul az OMSZ veszélyjelző és riasztórendszere. Noha nagy a technológiai fejlődés, hosszú távra, jellemzően egy hónapra vagy egy évszakra előre nehéz kitekinteni a térségünkben. Az időjárásnak itt van egy kaotikus jellege, ami azt jelenti, hogy körülbelül két hét az elméleti határa a modellek alkalmazhatóságának. Hosszú távú prognózisok készíthetők, kicsit más elven, ezek már a tengervíz hőmérsékletén és a jégfelszínek lassú változásán alapulnak. De sajnos még nagy bizonytalansággal terheltek a mi térségünkben, nem úgy, mint például a trópusokon, ahol egészen jó havi és évszakos előrejelzéseket lehet adni. Erre az El Niño-jelenség ad alapot, ami a Csendes-óceán trópusi medencéjének keleti területein lép fel: a tengerfelszín hőmérséklete hosszú időn keresztül nagy területen magasabb, mint a szokásos (vagy alacsonyabb a La Niña-jelenség esetén), meghatározva ezzel a tágabb térség hosszú távú időjárását.

WLB: Pár nappal vagyunk karácsony előtt. Most már biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy fehér vagy fekete karácsony lesz?

L.M.: Csapadék várható ugyan 24-én, viszont nem megy fagypont alá a hőmérséklet, így eső formájában hullik majd. Déli, délnyugati széllel enyhe levegő érkezik a Kárpát-medencébe 24-én délután, így a hóimádóknak nem tudok semmi biztatót mondani. Napról napra pontosabb, részletesebb lesz majd az előrejelzés az ünnep többi napjára, ezért érdemes ellátogatni az OMSZ weboldalára. 

WLB: Sokak félelme, hogy elbúcsúzhatunk a havas telektől, havas ünnepektől...

L.M.: Igen, a mérések szerint is úgy tűnik, hogy enyhébbek a telek, és ezzel együtt kevesebb hó hullik. Sőt, a közelmúlt telein inkább az volt jellemző, hogy februárban alakult ki összefüggő hótakaró. A pestszentlőrinci mérések szerint az elmúlt 25 évben csak minden ötödik karácsony volt fehér. A téli enyhülés a jövőben is folytatódik, az OMSZ regionális klímamodelljei ezt valószínűsítik. A téli csapadék növekedése valószínű, de a melegedés miatt inkább eső, havas eső, ónos eső formájában hullik majd, tartós hóra egyre kisebb a kilátás.

WLB: Az 1987-es nagy budapesti havazás legendának számít a budapesti várostörténetben. A meteorológusok között is?

L.M.: Személy szerint is emlékszem rá, de a Légkört, a Magyar Meteorológiai Társaság folyóiratát idézném. Eszerint nevezetes havazás volt: január 10-én este már az egész ország területére kiterjedt, és szinte megszakítás nélkül havazott 36-38 órán keresztül. A hideg levegő beözönlését heves szélviharok kísérték, amelyek országszerte nagy hóakadályokat, hófúvásokat hoztak létre. A Kisalföld térségében nem volt ritka a 100 km/órás széllökés sem. Egy érdekes adalék, hogy a meteorológiai állomásokon működő szélíró műszerek nem mindig tudták regisztrálni a pontos széladatokat, mert a havazás és a kemény fagy miatt leálltak. A hó formájában lehullott nagy csapadéknak azonban kedvező hatása is volt, pótolta az előző évi csapadékhiányt. A téli csapadék azért is fontos, mert ekkor töltődnek a talajok, ha elmarad, a tavaszi időszak nagyobb valószínűséggel lesz aszályos. Egy másik téli érdekesség a múltból: 1962–63 telén a balatoni jégpáncél igen hosszú ideig, 110 napig kitartott. Hosszabb-rövidebb időre be szokott fagyni a Balaton, de ilyen tartósan se előtte, se utána nem volt erre példa, legalábbis a múlt század eleje óta.

WLB: Szokás mondani, hogy régen is voltak időjárási szélsőségek, extrém hideg nyarak, meleg telek. Ezzel „elintézhető” a klímaváltozás problémája?

L.M.: A megfigyelések azt mutatják, hogy valóban melegszik a régiónk, változik az éghajlat, s ezzel együtt bizonyos szélsőségek gyakoribbá váltak. Régen is előfordultak szélsőséges események, valóban, Réthly Antal összeállított egy gyűjteményt ezekről. Ebben bukkanhatunk például a következőkre: 1875. május 26-án Budára zúdult egy pusztító felhőszakadás, amikor „az Ördög árka beszakadt, 200-an elvesztek”. A 2015. augusztus 17-i hatalmas budapesti felhőszakadásnál is pusztítóbb lehetett. A mérések szerint intenzívebbé vált a csapadék, nőtt az aszályhajlam, összességében szélsőségesebbé vált a csapadékellátottság. A telek enyhébbek, kevesebb a zord nap, de nem kizárt azért az előfordulásuk a melegedés ellenére sem. A nyarak is melegszenek, a hőhullámok tartósabbak és intenzívebbek, jóval több a forró nap, a trópusi éjszaka, ami a városi környezetben élők számára még megterhelőbb.

WLB: A Budapesten élők jóval eltérőbb klímával találkoznak, mint a vidékiek? A hőmérséklet a belvárosban például magasabb, legalábbis annak érezzük.

L.M.: Már a külterület és a belterület között is különbség van, nyáron 5-10 fokos különbség is lehet. A hőterhelés nagyobb a belterületen a sűrű beépítettség, a gyenge átszellőzés, a burkolt felületek, a hatalmas mesterséges felszín miatt, ugyanis ezek felmelegszenek, majd kisugározzák a hőt, az épületek gátolják a hő távozását, a sűrűn beépített részeken megreked a meleg levegő. A nagyrészt szilárd burkolatú felszínek esetén a lezúduló özönvíz nem tud beszivárogni a földbe, ez a csatornákra különösen nagy terhet jelent. A levegő minősége is rosszabb a nagyvárosokban a közlekedés és az ipari kibocsájtók miatt.

WLB: A szélsőséges jelenségek meglepik még a meteorológusokat, vagy már nem lepődnek meg semmin?

L.M.: Ami engem mostanában meglepett, az nem hazai példa: az Északi-Jeges-tenger az idén később és lassabban kezdett befagyni a szokásosnál. Szibéria térségében nagyon meleg volt egész tavasszal és nyáron, a változásnak ez egyértelmű jele. Az Északi-sark közelében 30 fok fölött mértek többször is. De egy hazai példát is tudok mondani, ami meglepett, az ónos esős helyzet 2014-ből: december 1-én Szibériából hideg levegő özönlött be a Kárpát-medencébe, keveredett az afrikai eredetű meleg, nedves légtömegekkel. Kihívás volt az előrejelzők számára akkor ez az időjárási helyzet, nehéz volt megítélni, hogy a csapadék átcsap-e havazásba, de sajnos a legrosszabb forgatókönyv, ónos eső alakult ki. Főleg a Mátrában, a Börzsönyben, a Bükkben törtek ki a fák, az utakon nem lehetett közlekedni. A Normafánál a turistautak mellett még hetekkel a jelenség után is a sérült lombok és a letört ágak szomorú látványa fogadott minket. 

WLB: 2019 tavaszán az afrikai homok borzolta a kedélyeket.

L.M.: Ez annyira nem rendkívüli, főleg áprilisban fordul elő, hogy Afrikából száraz homok érkezik a Kárpát-medencébe. 2019-ben, de előtte 2013-ban és 2014-ben is előfordult ilyen „poros” helyzet. Erre a ritkán előforduló jelenségre utal a „majd ha piros hó esik” mondás, ugyanis ilyenkor olyan, jellemzően szaharai eredetű ásványi poranyag színezi meg a csapadékot, amit a szél juttatott a légkörbe. Nem ritka, hogy mérhető mennyiségben található szaharai por a légkörben. Az már ritkább viszont, hogy ez nagy mennyiségben ki is hullik.

WLB: A nekünk szélsőségesnek tűnő helyzetek tehát egy jól kiszámítható forgatókönyv szerint, a felmelegedés miatt állnak elő?

L.M.: Bizonyos szélsőségekre hatással van, ez kimutatható, de nem minden szélsőség mögött áll a globális melegedés. A mérsékelt övben nyugati áramlás az uralkodó, itt helyezkedik el a Kárpát-medence. Ha egymást követik a nyugatról érkező örvények, akkor ez egy viszonylag változékony, mégis jól kiszámítható időjárást hoz. Abban az esetben szoktak szélsőségek kialakulni, ha erősen behullámzik az áramlási mező, vagyis a szubtrópusi övezetből fölénk helyeződnek a meleg, afrikai eredetű és az Északi-sark környékéről a nagyon hideg légtömegek. Egyes kutatások szerint ez a behullámzás gyakoribbá vált a melegedéssel. A globális éghajlatváltozási forgatókönyvek szerint a melegedés folytatódik, ezzel együtt a magasabb hőmérsékletekkel kapcsolatos szélsőségek, lényegében a hőhullámok hossza és intenzitása is nőni fog a jövőben.

WLB: Elképzelhető, hogy Magyarország pár évtized múlva mediterrán éghajlatú lesz?

L.M.: Az OMSZ regionális klímamodell-futtatásai szerint minden évszakban emelkedni fog a hőmérséklet. A klímamodellek az éves csapadékmennyiségben nem mutatnak jelentős változást a következő évtizedekben, évszakosan viszont átrendeződésre számíthatunk: az antropogén szennyező anyagok közepes ütemű növekedése mellett nyáron a csapadék csökkenése, ősszel és télen pedig a növekedés valószínű, tavasszal a változások előjele még bizonytalan. Az évszázad végéig várhatóan folytatódik ez a tendencia hazánkban. A nyár szárazabb és melegebb lesz tehát, ebben a tekintetben nőni fog a mediterrán hajlam, de továbbra is a nyári hónapokban fog lehullani az éves összeg nagyobb része, ami viszont nem tipikus a mediterrán térségben.

WLB: A mezőgazdaságunkra mindez hogyan hat? A túl kevés, a túl sok csapadék se jó...

L.M.: Az aszály Magyarország éghajlatának velejárója, korábban is előfordultak aszályok, de az éghajlatváltozás miatt ezek most hosszabban tartanak, gyakrabban lépnek fel. Nagy kihívás a vízgazdálkodás számára, hogy az esetenként nagy mennyiségben érkező csapadékot megtartsák, hogy akkor lehessen felhasználni, amikor hiány van belőle.

WLB: Sok véleményt hallani, hogy az utolsó órában vagyunk – visszafordítható, megállítható még Ön szerint a felmelegedés?

L.M.: Nehéz kérdés, most volt a párizsi klímamegállapodás ötödik évfordulója, ennek és a vírushelyzetnek kapcsán többekben felmerül, hogy itt lenne a lehetőség az emberiség előtt, hogy valóban csökkentse az üvegházgáz-kibocsátást. Egyelőre úgy tűnik, hogy az egyes országok 5 évvel ezelőtt tett vállalásai nem elegek ahhoz, hogy a klímamegállapodásban foglalt másfél-két fok alatt maradjon a melegedés mértéke az iparosodás előtti átlaghoz képest. Ha nem tesznek ambiciózusabb vállalásokat az országok, 2,9 Celsius-fokkal fog emelkedni a század végére a globális felszínhőmérséklet egy minap megjelent tanulmány szerint. Érdekes hatásai vannak a Covidnak, a bezártság miatt egy ideig csökkentek a kibocsátások (Európában és az USA-ban 12%-kal), viszont Kínában már a tavalyi kibocsátások szintjét is elérték, sőt, meg is haladták. Idén elmaradt a Glasgow-ba tervezett Éghajlati Világkonferencia, ott konkrét vállalásokat kellett volna tenniük az országoknak. Jövőre tervezik megtartani. Nagy várakozás előzi meg tehát a 2021-es évet. Fontos lenne, hogy a legnagyobb kibocsájtók komolyan vegyék az újrakezdést, egy lehetőségnek tekintsék a „zöldítéshez” a Covid után.

WLB: Sokan felvetik, hogy a felelősség a döntéshozókon van, az egyén nem sok mindent tehet. Felteszem, azért mégiscsak tehet valamit.

L.M.: Mindenképp, a háztartásoknak is rendkívül nagy a környezeti terhe. Aki nagyon elkötelezett, megtalálhatja a módját annak, hogy minél kisebb környezeti teherrel élje a mindennapjait. Ilyenek például az energia- és víztakarékos életmód, a jó szigetelés a házon, hogy ne illanjon el a meleg, a tömegközlekedés előtérbe helyezése. Próbáljunk ott vásárolni, ahol helyi terméket kapunk, ami kevesebbet utazott, kevesebb a csomagolóanyag, gyűjtsük szelektíven a háztartásban keletkező hulladékot, bízva abban, hogy legalább egy része újrahasznosul.

WLB: Ön személy szerint mennyire optimista?

L.M.: Én szeretnék az lenni – de lehet, hogy ez túl diplomatikus válasz. Az az érdekes, hogy már 1990-ben, a második Éghajlati Világkonferencia idején sokan azt gondolták, hogy a 24. órában vagyunk, különösen az eltűnőben lévő kis csendes-óceáni szigetek képviselői, akik azért aggódtak, hogy a tengerszint-emelkedés eltörli őket a térképről. Sok idő eltelt azóta, úgy tűnik, hogy kaptunk még némi haladékot. Bízom benne, hogy a döntéshozók a kutatási eredményeket figyelembe véve a kibocsátáscsökkentést helyezik előtérbe. A gazdaság zöldítése elkezdődött, a karbonsemlegesség elérését 2060-ig beígérte az USA, Kína és az EU is, ezek optimizmusra adnak okot. De a légkörbe juttatott szén-dioxid akár egy évszázadig is éreztetheti hatását, tehát az alkalmazkodásra is kell hangsúlyt fektetni a kibocsájtás csökkentéssel együtt.